MPRSZ interjúkötet

Interjúk a public relations etikai kérdéseiről

A pr olyan, mint az éles kés címmel készített életút-interjúkat Varga Zita Hella. A Magyar Public Relations Szövetség kiadásában megjelent kötetben a szervezet örökös tagjaival az etikus és etikátlan kommunikáció időszerű kérdéseiről, a hazai pr elmúlt harminc évéről is olvashatnak az érdeklődők. A kötetben a velem készült interjú is megjelent. Köszönöm a szerzőnek és az …

Bővebben: Interjúk a public relations etikai kérdéseiről

Barát Tamás

Az alapító

Az egyik régi munkatársam a hetvenötödik születésnapom kapcsán megkeresett, hogy szeretne egy interjút készíteni velem. Igent mondtam. Az elkészült interjú szövegét elküldte nekem, így azt most közzéteszem a saját blogomon is. Az alapító Nemrégiben egy baráti társaságban szóba került, hogy Barát Tamás, a CCO Magazin alapító főszerkesztője hetvenötödik születésnapját ünnepli. A beszélgetés során felmerült, hogy …

Bővebben: Az alapító

New York

New York, New York…

Vannak a Földnek olyan pontjai, amit akkor is „ismerünk”, ha sosem jártunk ott. Ilyen hely New York is, hiszen filmek tucatjaiból kapunk meglehetősen pontos képet az amerikai álom életről. Pontosabban arról, ami a legtöbb ember fantáziájában él erről a városról. Az kétségtelen tény, hogy ha a pénz és a csillogás középpontját fizikai helyként akarnánk meghatározni, …

Bővebben: New York, New York…

Fuchs Gábor

Egy zongoraművész, akinek három hazája van

A Liszt Ferenc Társaság a közelmúltban Pécset szervezett koncertet, amelyen a főszereplő, a jelenleg pécsi illetőségű Fuchs Gábor zongoraművész volt. Ám Fuchs Gábor nem volt mindig pécsi. A zene világában nemcsak szólistaként, hanem kamarazenészként és tanárként, illetve korrepetitorként is jól ismert.  Fuchs Gábor zongoraművész nemcsak a zene nyelvén kommunikál nagyszerűen, hanem több nyelven is beszél, …

Bővebben: Egy zongoraművész, akinek három hazája van

Védőoltás a Covid19 ellen – egy személyes tapasztalat

A Covid-19 vírus ellen kifejlesztett védőoltásokkal kapcsolatban számos félrevezető, elbizonytalanító, sok esetben álhír kelt szárnyra. Ezért a WBPI tudósitójaként megkérdeztem egy orvost, aki olyan helyen dolgozik, ahol természetes a védőoltás. Kérdéseimre Jonathan J. Jakus a Nyacki (USA, New York állam) Montefiore Kórháza Szülészeti Nőgyógyászati részlegének Igazgatója válaszolt. A WBPI korábban már közölt Jakus doktorral egy interjút, amit …

Bővebben: Védőoltás a Covid19 ellen – egy személyes tapasztalat

Ki a Rabba, ki a Rabbanit?

A címben olvasható és több, a címben jelzett témához kapcsolódó kérdésre Dr. Vető Ágnes adott nekem választ. Ő az első magyar hölgy, akit egy New York-i ortodox zsidó vallásos intézményben, a Yeshivat Maharat-ban, avattak fel a címben jelzett tisztségre. A WBPI New York-i tudósítójaként tettem fel a kérdéseimet Dr.Vető Ágnesnek. Dr. Vető Ágnes, az Egyesült …

Bővebben: Ki a Rabba, ki a Rabbanit?

A public relations elsőként szemléletmód 2. rész

A Magyar Public Relations Szövetség egy két részes interjút készített velem. Immár a második rész is megjelent az MPRSZ honlapján. Az interjú címe: “A public relations elsőként szemléletmód, és csak utána tevékenység-együttes – interjú Barát Tamással, az MPRSZ örökös tagjával” A public relations elsőként szemléletmód, és csak utána tevékenység-együttes – interjú Barát Tamással, az MPRSZ örökös …

Bővebben: A public relations elsőként szemléletmód 2. rész

Az ötödik hónapban

A Covid-19 vírusjárvány sokadik, de a járvány világméretű elterjedésének immár az ötödik hónapjában járunk. A világjárvány igazán március elején kezdődött, s bár a statisztikák szerint a vírus terjedése kezd alábbhagyni, azonban a helyzet még mindig rossznak mondható az Egyesült Államokban. A WBPI tudósítójaként kérdéseimmel megkerestem Dr. Jonathan J. Jakus-t, a New York Államban található Montefiore …

Bővebben: Az ötödik hónapban

A public relations elsőként szemléletmód

A Magyar Public Relations Szövetség egy két részes interjút készített velem. Az első rész megjelent az MPRSZ honlapján. Az interjú címe: "A public relations elsőként szemléletmód, és csak utána tevékenység-együttes – interjú Barát Tamással, az MPRSZ örökös tagjával" A megjelent interjú: Barát Tamással, az MRPSZ örökös tagjával, a szövetség egyik alapítójával beszélgetett az alapításról, a …

Bővebben: A public relations elsőként szemléletmód

A Sorstalanság – monodráma – New Yorkban

Boncz Ádám, egy fiatal magyar színész angol nyelven adta elő Kertész Imre Nobel díjas író Sorstalanság című regényéből készült monodrámát New Yorkban az Actors Temple Theatre-ben. A tudósításom. A Szegeden született Boncz Ádám, egy fiatal magyar színész, aki Londonban majd New Yorkban tanulta a színházművészet mesterségét gondolt egy nagyot. Kertész Imre Sorstalanság című művét színpadra …

Bővebben: A Sorstalanság – monodráma – New Yorkban